Arról az érzésről írok most, ami teljesen kikészít minket, totál elveszítjük az életünk fonalát, és azt sem tudjuk mit is csináljunk a következő pillanatban. Ez annyira bénító érzés, az elkeseredettség, hogy ha nem vigyázunk kellőképpen magunkra, tényleg egy olyan pontra vihet el minket, ahol már csak a végső rossz érzés kerít majd hatalmunkba, és ez az elveszettség, a reménytelenség, a kiábrándultság, aminek még alig-alig volt jó vége, ha nem kapcsolunk időben. 

Én sokáig éreztem ezt az érzést, sokáig voltam elkeseredve, sokáig voltam kedvetlen is, és tudom, hogy ez egy önmagát gerjesztő érzelem, aminek alig tudunk megálljt parancsolni. Csak a sötétséget látjuk magunk előtt, nincs olyan gondolatunk, ami kimozdítana ebből az állapotból. És ha ez tovább gyűrűzik, akkor még végzetes cselekedetekre is képesnek tartjuk magunkat. Idáig nem szabad semmiképpen eljutni, valahol útközben meg kell találni, rá kell találni a helyes ösvényre, ami irányadó lesz a további életünkben. Nagyon sok mindent tehetünk, hogy ne keseredjünk el teljesen, de ehhez igencsak kemény munkára van szükségünk, nem megy ez csakúgy hogy gondolunk egyet és máris jobb kedvünk lesz. Ehhez mindent át kell gondolnunk, azt, hogy mi vezetett idáig és mi mit is tudunk tenni, hogy más színben lássuk a világot. Hiszen valljuk be, hogy végső elkeseredettségünkben nagyon sok rossz gondolat cikázik végig a fejünkben, és ha engedünk a kisördögnek, akkor abból jó nem fog születni.

Mitől is lehetünk annyira elkeseredettek, hogy nem látjuk meg az élet napos oldalát? Sok minden befolyásolja egy nap az érzelmeinket, és nem mindig tudjuk befolyásolni a hangulatunkat jó irányba. Jöhet egy lesújtó hír, amit nagyon a szívünkre veszünk, történhetnek fájó események, amik elveszik a maradék jókedvünket is, és lehet a magánynak is a következménye, amikor nem ügyelünk arra, hogy kellő kapcsolatok legyenek az életünkben. Mindenkinél más veri ki a biztosítékot, mindenki másképpen reagál az őt körülvevő érzésekre, mindenkinél más ingerek befolyásolják az ideális hangulatot. Azért, hogy ne keseredjünk el teljesen, sokszor halljuk azt a mondatot, hogy - szedd össze magad, és térj jobb belátásra! -, de ezt nem mindig tudjuk követni, hiszen épp az a bajunk, hogy teljesen elment az életkedvünk, totál kivagyunk mindentől és senkit sem akarunk látni a közelünkben. Nehéz helyzetben vagyunk, és gyógyír csak az lehet a számunkra, ha saját magunk vagyunk képesek kilábalni ebből a lehetetlen helyzetből. Ha segítő kezek vesznek körül, akkor talán kicsit könnyebb a dolgunk, de mindenképpen nekünk kell józan belátásra bírni magunkat, hogy rózsásabban láthassuk a jövőnket. Ilyenkor szinte minden eshetőséget számba kell venni, elő kell keresni azokat a pillanatokat az életünkből, amikor teljesen jól éreztük magunkat és újra átélni azokat a szépséges érzéseket, amiket akkor sikerült megélnünk. Csak ha jobb színben kezdjük látni a világot magunk körül, akkor van esélyünk arra, hogy ne forduljunk magunkba és tudjunk megfelelően cselekedni ahhoz, hogy egy normális harmonikus életet tudjunk élni ezután. A megoldás tehát mindig a mi kezünkben van, csak élni kell tudnunk vele. :)