Talán a legkomiszabb érzés a világon, szerintem. Mindenkit maga alá tud gyűrni.

Fiatal felnőtt koromtól egészen mostanáig végig kísérte az életemet, és még most sem enged a szorításából. Szinte mindenen lehet aggódni, aggodalmaskodni. Féltjük, óvjuk gyermekeinket, aggódunk az egészségünk miatt, aggódunk, nehogy valami baj érje a szeretteinket. Belül kínoz meg minket, a szívünk mélyére tud beférkőzni.

Mindenki szeretne tőle szabadulni, de nem képes rá, mert titokban mindig ott motoszkál a fejünkben, hogy - mi van, ha mégis valami rossz történik?

Az aggodalomnál talán csak a harag érzése lehet utálatosabb, hiszen azt is olyan nehéz legyűrni. Ha aggodalmaskodsz, megváltozik az egész lelki világod. Félsz, aggódsz, hogy rosszul teljesítesz a vizsgán, ami pedig életed meghatározója lehet. Aggódsz azért is, hogy egészséges gyermeked szülessen. Izgulsz mindenen, amit csak el lehet képzelni.

Vajon mit tehetnénk az aggódás ellen? Meg kell tanulnunk nyugodtnak maradni a vihar kellős közepén. Bármi bánt, túl kell tudnunk tenni magunkat rajta, de ez irtó nehéz feladat tud lenni. Mégis meg kell próbálni, mert különben kikészülünk. Fáradtan, elcsigázottan pedig nem tudunk jól teljesíteni.

Azt mondják, megoldás mindenre van. Meg lehet találni a kiutat a labirintusból. Túl kell nézni a gyötrő aggodalmon, ki kell kerülni, el kell hessegetni, odébb kell toszogatni, hogy másfelé vegye az útját. Csak ekkor nyugodhatunk meg, és csak ekkor tudunk majd örülni minden másnak. :)