Gyávaság. Jaj, de nem jó, ha ilyen érzés kerít minket a hatalmába! Egyszerűen megbénít minket az érzelmi világunknak ez a csúnya része. Ha gyávák vagyunk, az érzelmeink a romokban hevernek és önbizalomból sem tudunk jelesre vizsgázni. Már csak ezért is kell vele foglalkozni, mert meggátol mindenben, nem tudjuk elérni a kitűzött céljainkat.

Amikor gyáván viselkedünk, azt hiszem, nem szerzünk piros pontot az életünk színpadán. A gyávaságnál már csak az alamuszi természet (már ha van ilyen) rosszabb. Lehet, félünk valamitől, ezért nem tudunk kibontakozni. Mikor keríthet a béklyójába ez az érzés minket? Ha megfutamodunk valamitől, amit pedig igen ildomos lenne megtennünk, ha visszahúzódunk olyankor, amikor pedig miénk kell hogy legyen a főszerep, akkor gyáván meghunyászkodunk. Inkább vállaljuk az ezzel járó megkülönböztetést az emberek részéről, mintsem felvállalnánk önmagunkat. 

A gyáva emberben nincs érdeklődés az iránt, ami pedig a kötelessége lenne. Visszahúzódik a saját kis álomvilágába, és azt hiszi, hogy mindent meg fog úszni, nem rajta csattan az ostor, esetleg fél valamitől, ezért nem mer cselekedni. Nincs elég akarata, hogy megtegye azt, amit el is várnak tőle. Ezt ő is tudja, de képtelen változtatni a magatartásán. Ez az érzelem, a gyávaság nem velünk születik, ezt úgy szedjük fel magunkra útközben, ahogy éljük az életünket. Valamiért elszáll minden létező energiánk, és alapból olyat teszünk, ami egyébként nem vall ránk, de mégis a háttérben maradunk, vállalva az ezzel járó kiközösítést például. Konokul igyekszik a gyávaság a szívünkbe férkőzni, és ha hagyjuk, hogy elsodorjon, nem tudunk teljes életet élni. Tehetnénk ellene, de sokszor képtelenek vagyunk kibontakozni. 

Gyáván megfutamodni valamitől nem szép dolog, mert ez egy negatívan befolyásoló erő, amit ha hagyunk elhatalmasodni, akkor pokolian rosszul tudjuk érezni magunkat. Kikecmeregni egy olyan szituációból, amikor gyáván viselkedtünk, nagyon nehéz. Az érzelmeink különösen fontos szerepet játszanak az életünkben. Foglalkozni kell velük, mert még a pozitív érzéseink is egyből átcsaphatnak olyan rossz és kezelhetetlen helyzetekbe, ami mélyen megráz minket. Ki lehet törni a börtönből, de nagyon figyelni kell, hogy mikor mit is érzünk, és csak olyan gondolatokkal érdemes foglalkoznunk, amiktől ragyogóan érezzük magunkat, amik nem rántanak le minket a mélybe. Ha véletlenül belecsöppenünk elviselhetetlenül kínzó sorscsapásokba, még akkor is jobb ha felvállaljuk magunkat, minthogy gyáván, félszegen megfutamodunk. Érdemes kigyomlálni önmagunkból minden rossz érzésünket, hogy minden napunk felhőtlen boldogsággal teljen el, és ne érezzünk sose úgy, hogy elmulasztottunk valamit az életünkből.